Furcsa, hogy nem igazán vesszük magunkon észre a változást az évek során (sem külsőleg, sem érzelmileg), aztán egyszer csak visszanézel, és már egy teljesen más ember vagy. Olyan ez, mint nézni a karodon az órát: nem feltűnő, ahogy peregnek a másodpercek, de mégis örök mozgás jellemzi.

Mindannyiunknak szüksége van egy kis segítségre, 

valakire, aki segít nekünk meghallani az élet zenéjét, 

hogy emlékeztessen, nem mindig ilyen rossz minden. 

Valaki van ott, és az a valaki meg fog találni téged.

  Lényegtelen mennyire süllyedsz mélyre, ő akkor is a kezét fogja nyújtani feléd.  

Igaz barát az, aki előtt hangosan gondolkodhatom.

  Hirtelen úgy éreztem, valami történt.  

  Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba,  

  és kattan egyet. :))  

  ♥  

  Vedd már észre, hogy tehetséges vagy.  

  Igenis vannak dolgok, amiket jól csinálsz.  

  Saját magaddal hiteted el, hogy csődtömeg vagy,  

  bebeszéled magadnak, míg aztán el nem hiszed.  

  Egész könyvtárnyi könyvet olvastál már el.  

  Egy nagyon értékes ember vagy.  

  Mi kell még?  

Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod csak úgy elveszni.

Ez a fajta szeretet tart minket életben,

akár van értelme mások számára, akár nincs.

Aki menni akar, engedjük el.

Aki nem tudja, mit akar, küldjük el.

Aki a kezét nyújtja, fogadjuk el.

Aki képes szavakkal is ölelni, pedig nem tudja biztosan,

kap-e valaha viszonzást, mégis önzetlenül képes adni,

annak tényleg hatalmas szíve van.

Aki nem mer szeretni, az gyáva.

Aki meri vállalni a bukást, az bátor.

És aki tud néha sírni, az mer szeretni is.

Az időt ingyen kapod, de valójában felbecsülhetetlen értékű. 

Nem birtokolhatod, de kihasználhatod. 

Nem tarthatod meg, de eltöltheted. 

S ha egyszer elvesztegetted, 

bizony soha többé nem kaphatod vissza azokat a perceket.

Nem az számít, mi történik veled,

hanem az, hogy hogyan éled meg.